2008. június 21., szombat

öltözködés

ez az, ami valóban annyira minimálisra sikeredett, hogy csask na. szerintem fél óra alatt készen voltunk, persze már mire felöltöztünk, vizesre izzadtuk a ruhát. de így később legalább nem volt kényelmetlen. :)


Mamma írja: Az öltözködést villámgyorsan produkáltuk. A vicces az volt, hogy a ruhámon a fűzőt ne m Anyukám segített befűzni, hanem Tündike (sógornőm) és Apukám(!). Igazán nem is tudom miért, lehet Anyu éppen ebédeltette Csengét!? Mindegy, feltöltöztem. Ruha rajtam, venném a cipőt…akkor jöttem rá, hogy a harisnyát elfelejtettem felvenni. Úgyhogy immár nagy abroncsos szoknyámat a nyakamba véve húztam fel a harisnyát, és vettem fel az Anitától ajándékba kapott, kék harisnyakötőt – ami menyasszonytánc közben többször is lecsúszott a combomról, illetve ami végül Tibi bá fején kötött ki. :)


Öltözés után Mammával azonnal indultunk, először kettesben fotózkodni. Vicces volt, mert Mamma alig fért be az autóba, én meg vezettem. Száguldoztunk, miközben a rádióban Csenge egyik kedvence, a Szalai Éva ment (Kaukázus), és Mammával együtt énekeltünk ordítva, miközben minden autós meg gyalogos rajtunk nevetett (mongyuk Mamma lába a műszerfalon volt, ami tovább emelte megjelenésünk fényét). Volt autó, amelyik egyszerűen félreállva elengedett minket, annyira nem tudta feldolgozni a látvány okozta sokkot.
De végülis odaértünk, leadtuk az ülésrendet Mikinek, no meg a maradék behajtogatott ültetőkártyát is. A fotós meg a videjós beugrott a kocsiba, és nekiindultunk...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése